Romok között tévelyegtek Áldozatot kívántok tőlem A végtelent megszüntetnétek A napfényt az éjben megkeresnétek Elvesztek a rengetegben Önmagatok rejtekében A lovaglást tanuljátok De a tigrist hozzá nem találjátok A homályban elmerülnétek Felfedeznétek mit szemetek nem észlel De már belétek látott, megbabonázott A mélység örök sötétsége Már nem enged el Már nem ereszt el A mélység képe belétek égett Örökre egyedül a vak sötétben Nincs már senki, ki kivinne innen Ki a bánatodra felfigyelne Magad akartad a fátylat levenni Az alatta rejlőt megismerni Az alatta rejlőt megtanulni Magadat elveszíteni Önmagadat megismerni Önmagadban megmaradni Elértem hát, ahol nincs más út Magam maradtam a mélységen túl Árnyékok közt bojongok Fénylő, parázsló hamvakon Néha fellobban az örök tűz Ami lángokba borítja a sötét űrt De nem látom a fényességet Nem találom a menedéket