Rég elmúlt a fény ami áltatott, hívott, várt Fakuló emlék a vágy ami élt Szétszórt szavakból épül a vár, lerombolt Képek romjain túl fél a remény ami él még Vár, hogy alakot öltsön Sírna, ha hallaná bárki is a hangját ideát Fájó álomként bennem él a vágy A büszke sziklán, szép lelkemen áll Onnan néz le a szomorú, szürke, puszta semmibe Néha álmodok, még akkor is, ha fáj Álmomban egy szebb földön járok Szárnyalnék, szárnyalnék Nem húz le álszent, súlyos álca Nem kell, már nem kell Érzés az érzés, ember az ember Még, amíg él Hisz hiába ébren a jóság maszkja Nem véd, nem véd