Szomorú a dallam, kihűlt a táj Zavar a gondolat, fáj a fény, szemem Sikít ha lát, szép üresség hív Tiszta ég ölel, napsugár vakít Kidob az árnyék, miért nem felel Útra kész újra a bolyongó szív Új nap kél, mindig új remény Eteti a lelket, amíg él, szegény Árva virág, csendes énekét Sírja a szélbe, hátha rátalál A keresett szó, édes kínhalál Végzi be majd gyenge életét Halvány szó, távolból hívott rég Miért nem vár, elmúlt emlék, távol jár Kóborló lélek már rég nem számít rá De újra halkan mellé áll Omlani látszik a büszke fal Olvad a szó, talán értem is Énrám vár az álmok túloldalán Fény oson be és megérint Életet ont gyenge vérembe Indulok tovább bolyongó szívek után Halvány szó… Várom, várom az álomesőt Hol van, hol van az út, az enyém Miért nem, bölcsőm miért nem vár Látom, nem látom az erot Hol van, hol van, ami húz, ami tép Miért nem, ölel keblére, ami jár