Lágy csendben simogat a hűs báj, míg forrongó testtel élem át Lüktető aggyal hívogat, hozzám ér míg valami sötét rámborul és éget Szólnék Vágyva az érintést Nyúlnék feléd De kezem ökölbe szorul Vágynék Ahogy az éj várja a hajnalt és szállnék De a mosoly vicsorba borul Miért lennék más, miért lennék jó Féreg az agyamban, aki lát Minden pusztulni való Elfedi szemem elől a sár Az arany szürkébe fordul Nem látom, van-e fent, ami vár Lépek a fény felé, a szörny felmordul Szelíd és meghitt, békésen szunnyad, míg arctalan mosollyal vár rám Lappangó szürkületben, baljósan megszólít Gomolygó felhőkből száll alá És félnék De dühöm erősebb nálam Elfutnék, elfutnék De fogva tart a zaj Amit hallok, itt hallok Bent szól, irányít Szólnék, de képtelen Hallom magam és fáj Miért lennék más...