Éjmély Százfelé gurult a napfény, árokba, kövekbe, mohába szét, víz viszi, víz viszi hozzád szunnyadás sárga jelét. Medveanyám, jön az éjjel, gomolygó õsködök álmom, csontomból feltör a fagymúlt, borítsd be parány világom. Bundád én menedékem, csöndverem árva magányban, gombafonál szövi szívem elhagyott mészcsigaházban. De menni kell, halni kell mégis, süllyedni sûrû avarba, sárba tör szénszínû törvény, titokszemû halalakba.