Mint néma fohászt, mit magadba zársz Úgy temetett mélyre az éj sötétje Takarjon el, ha indulni kell Lepelként óvjon a rögös úton Mert indulni kell, oly messzire el Ahol a semmi vár, mégis otthon a táj Hol megszülettem, ott lesz keresztem S megkondul halkan az ódon lélekharang Az én keresztem a menedékem Egyetlen vétkem, hogy nem reméltem Minden álmom, ébren várom Szélbe kiáltok, végre szabad vagyok Harang zúgjon a keresztúton Viharfellegek, most nem mehetek veletek Ha útra keltem, visszatértem Lélekharang-ének búcsúzott tőlem Keresztfámon megpihenek Engem hívnak most a szelek Az ősök előtt fejet hajtok Értem zúgjatok harangok