Ébredés

Napról napra ugyanaz az érzés
A valóságtól elszakadni,
Hát adj belõle még egy utolsót
Mi majd a mennyekbe repít.
Elkábít…
Ez a mámor utáni szüntelen vágy,
Ami kizárja a külvilág beszûrõdõ
Tompa zaját.

Ahogy hideg verítékben égõ testtel
Lebegsz dimenziókon át
Kiszáradt torkodból felszakad
Egy hangtalan segélykiáltás

Mindig az utolsó!

Körülötted sûrû köd
Csak a nyomás nehezedik rád.
Az érzékek erõsödnek
Már nem bírod, nem bírod tovább.
Ahogy az anyag kúszik a testedben
Megszûnik a külvilág
És az elmosódott képek tükrében
Semmit nem ér a látás.

Mikor egy tompa tû feltépi a tested
Elfelejted mindazt ami fáj.

Illúziókból épült valóság
Élet és halál határán.
Szivárvány színekbe torzult képek
Mindig az utolsó halálos méreg.

Aztán az álom ébredésbe torkollik
Egy örökké tartó keserû ébredésbe
Ahonnan nincs már visszaút
Mindig az utolsó!