Ösztön

Megszülettem itt vagyok
Elfogadtam sorsomat.
Vártam rég egy segítõ kézre
De egyedül maradtam.
Én az ember árnyéka
Bûnben fogant életem.
Ez a test mi befogadott
Többet értem már nem tehetett.

Ahogy a hang megszólal a fejemben
Újjá éled bennem a vágy.
A fegyver töltve a kezemben
Megszûnik a gátlás, szánalom
Az ösztön irányít
Magam ellen fordít.

Elõttem egy tükörkép
Egy elmosódott ábra
Egy földre hullott angyal
Önmagam mása.
Átüt rajta a közöny
Szemében ott a válasz
És nem értem, hogy miért
Miért volt hiába.

Ez az elhatalmasodott szenvedély
E felfordult világban
Hol minden boldog perc
Az enyészet csírája.

Hazug szóval búcsúzom
Nem tekintek hátra
Már nem fáj ami volt
És nem nézem azt
Mi várna még rám.

Kezemben a fegyver
Megadja a választ.
És ha felébred majd
Bennem az ösztön
Leszek önmagam bírája.
Hazug szóval búcsúzom
Nem tekintek hátra
Már nem fáj az mi volt
És nem nézem
Mi várna még rám.