Szénrózsa

Pára fut be így
Vékony üveget
Tél sötétjén
Ahogy a falakban
Az emlék tenyészik

Durva ágyban
Apró bolygók
Szunnyadnak még
A szélrózsa útjain
Nagyra nõttök!

Tort ült itt a tolvaj tükör
Tálait bõség koronázta dússá
A létezés ünnepe
Szertehagyta megszáradt nyomait

Az ablakra törött fagy tapad
Az ajtón forr az esõ

A szék alatt víz kering
Benne a homok
És elvisznek keserû patakok
Visznek már a dombokon
Hallom, ahogy a napfény
Átvág az ijedt lombokon
Rabolni indul nyugatnak
Északról csillag vet árnyékot
Árva kunyhókra
És továbblüktet a világon
De engem visznek még keserû patakok
Fátylas rónákon
Felpattanó csírákban tágul a fény
És bár legyek fekete mézét
Zárta a rózsába a tûnõ reggel
Az este fel is tépi azt
Mindig

Most vén hidat látok fölöttem
És már süllyed velem a hold a magasba
Boldogságról dúdol sápadtan
És szegény királylányról
Keserû patakok rengetegében
Fûzfa hajol rá
Fodros csepptükör alatt
Tolvaj tükör alatt

„jöjj velem, bolyongó
Szíved lángját hamu nem oldja
Kövesd nyomaim
Az idõ egy másik ösvényén
Kastélyom halk szavadtól ébred"

„szépség a te trónod!"

„termeim nehéz ködében
Hálós fák, mint szobrok
A vágy száraz avarában
Ott leled
Elveszett kedvesed"

„istenek titkát rejti
Minden hangod"

„bár fehérhúsú anyagra
Láncot ver a forgás,
Azért hidd -
Ami egyszer megfogant
Örökkön élni fog az!"

Már vörös szél karol
Öreg lankán túl
Néma kastélyig
És érzem
Pára fut be így
Vékony üveget
Tél sötétjén
Ahogy az élõben fellobban
A halott szén.