Éjmély

Százfelé gurult a napfény,
árokba, kövekbe, mohába szét,
víz viszi, víz viszi hozzád
szunnyadás sárga jelét.

Medveanyám, jön az éjjel,
gomolygó õsködök álmom,
csontomból feltör a fagymúlt,
borítsd be parány világom.

Bundád én menedékem,
csöndverem árva magányban,
gombafonál szövi szívem
elhagyott mészcsigaházban.

De menni kell, halni kell mégis,
süllyedni sûrû avarba,
sárba tör szénszínû törvény,
titokszemû halalakba.