Mint néma fohászt, mit magadba zársz
Úgy temetett mélyre az éj sötétje
Takarjon el, ha indulni kell
Lepelként óvjon a rögös úton

Mert indulni kell, oly messzire el
Ahol a semmi vár, mégis otthon a táj
Hol megszülettem, ott lesz keresztem
S megkondul halkan az ódon lélekharang

Az én keresztem a menedékem
Egyetlen vétkem, hogy nem reméltem
Minden álmom, ébren várom
Szélbe kiáltok, végre szabad vagyok

Harang zúgjon a keresztúton
Viharfellegek, most nem mehetek veletek
Ha útra keltem, visszatértem
Lélekharang-ének búcsúzott tőlem

Keresztfámon megpihenek
Engem hívnak most a szelek
Az ősök előtt fejet hajtok
Értem zúgjatok harangok