Mily sápadt, szürke, borús ég
Ily halott nem volt réges rég
S mily titokzatos, sûrû köd
Szörnyként kúszik a fák közt

Mily sötét, komor, csupasz fák
A köd titkait hallgatják
S az éj fagyos leple alatt
Varázsolják az álmokat

Fekszik a földön sok levél
Kikben a fák tudata él
S a köd fekete titkait
A föld mélyébe leviszik

A föld táplálja testemet
És köd járja át lelkemet
A teli hold homályos fénye
Az álmaim sötét ösvénye

Hol szövõdnek az álmaim
Ha felnyílnak a szemeim
A ködnek sápadt fonalából
S az ég bús szelének hangjából
S az erdõ sötét mélységébõl
S az ereimbe fagyott vérbõl