Kõszemüket lecsukják a szentek,
A város minden zaja bûnre hív,
Az óriások összementek,
Mondd, miben tudnál hinni így?

Csapóajtók szárnya rebben,
Feletted neonszínû Nap ragyog,
Táncolsz mégis önfeledten,
Hiába hívnak most az angyalok.

Lázadj fel újra,
Lázadj és élj,
Álruhába bújva,
A jövõ eljött,
Így minden okod,
Megvan rá,
Hogy félj.

Nálad a hiány sûrû vendég,
Reszketsz, ha reggelente megérint,
Benned a hûség már csak emlék,
De még egyszer búcsúzóul feléd int.

Lázadj fel újra,
Lázadj és élj,
Álruhába bújva,
A jövõ eljött,
Így minden okod
Megvan rá,
Hogy félj

A dühömet mindig dalba fojtom,
Mert nem kötelezõ meghalnom így,
Bennem az álom beszél folyton,
A kényszerû bûntõl megszabadít.